Mazda alkatrészek

Árajánlat kérés

A japán márkáknál régebben általános volt az ötéves modellváltási ciklus, de mostanság más idők járnak. A Mazda például nem hogy nem váltja le a CX-5-öst, de frissítésből is csak egy visszafogottabbat hajt végre a típuson, amely Európában eddig elég stabilan hozta a vásárlókat: a koronavírus-járvány előtt évi 60 ezer feletti számokat produkált.

A változtatásokon az látszik, hogy nem akarták volna elrontani a jól működő modellt. A hűtőmaszkon és a lámpákon például változtattak – az egyszerűbb formájú rácsozatot például szélesebb krómkeret szegélyezi, mint eddig – de azt azért nem állítanánk, hogy ezzel sikerült volna gyökeres karakterváltozást elérni.

Más szögekből nézve ennyi változtatás sem látszik, csak a hátsó lámpák változtak egy keveset , és lett egy új színárnyalat, egy roppant izgalmasnak ígérkező homokszín-metál.

Belül sincsenek gyökeres változtatások, inkább olyan apró fejlesztések, mint a két szinten rögzíthető csomagtérpadló, automata váltós modelleknél a Mi-Drive nevű üzemmódváltó, vagy a drótnélküli telefontöltővel ellátott telefontartó polc a középkonzolon.

Érdekes, hogy a hajtásrendszerekhez, motorokhoz egyáltalán nem nyúltak. A CX-5 továbbra is 2 vagy 2,5 literes négyhengeres szívó benzinmotorral lesz elérhető – ezek 165 és 194 lóerősek – illetve továbbra is elérhető a 2,2 literes turbódízel, 150 vagy 184 lóerővel. A kissé régimódinak ható motorválasztékot hatfokozatú manuális és automata váltókkal kombinálják.

A megújult CX-5-öst Nyugat-Európában októbertől lehet majd megrendelni, a hazai képviselet viszont jövő januári bevezetést említ. Ennek fényében nem meglepő, hogy egyelőre árakat sem közöltek, bár a jelenlegi árazástól való jelentős eltérést nem igazán indokolnák a változtatások.

forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2021/09/15/atalakul-a-mazda-cx-5/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Elérhetőségeink

2921 Komárom, Petőfi út 38.
Tel: 34/344-384
Fax: 34/345-454
E-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szerviz: 34/344-384

Nyitvatartás

Kereskedés:
Hétfő-Péntek: 9:00-17:00
Szombat: telefonos egyeztetés alapján

Szervíz:
Hétfő-Péntek: 8:00-17:00

Copyright © 2014, Mazdakomarom Team. All Rights Reserved.