Mazda alkatrészek

Árajánlat kérés

A fejlesztők már régóta dolgoznak a kompresszió-gyújtásos benzinmotoron, úgy tűnik, a Mazda lesz az első, aki sorozatgyártásban is megvalósítja azt.

 

 

Jelenleg a Mazda Skyactiv benzinmotorja bír az egyik legjobb hatásfokkal, azaz a befektetett energia 40 százalékát fordítja ténylegesen a kerekek hajtására. Azonban ezzel nem elégedettek a mérnökök, és a terveik szerint a következő öt év során ezt a felével megnövelik, azaz 60 %-ra növelik a hatásfokot.

Ennek elérése érdekében megvalósítják a kompresszió-gyújtást a benzinmotornál, amikor az üzemanyagot az égéstérbe fecskendezve az önmagától meggyullad, nincs szükség szikrára – és így gyújtógyertyára sem. Ehhez azonban két dolgot kell módosítani a jelenlegi Skyactiv-G technológián, a jelenleg is rekordnak számító 14,0:1-hez sűrítési arányt 18,0:1-re kell emelni, és sokkal pontosabban kell kontrollálni az ütemeket – értsd egy pontosabb és gyorsabb változó szelepvezérlésre van szükség.

Ezen kívül a kipufogórendszeren keresztül létrejövő hőveszteséget is minimálisa akarják csökkenteni, jelenleg ezen az úton távozik a befektetett energia 30 százaléka. A Mazda európai kutatási és fejlesztési vezetője, Saruwatari Kenichiro szerint többféle megoldást is vizsgálnak, de még korai arról beszélni, melyiket valósítják meg. Annyit azért elárult, hogy második generációs CX-5 szabadidő-autóban debütálnak majd a továbbfejlesztett Skyactiv megoldások. A Toyotával nemrég megkötött együttműködési megállapodás eredményeként a Mazda kínálatában hálózatról tölthető hibridek is megjelennek majd, igaz, a Mazda hangsúlyozza, hogy a Skyactiv technológiával az üzemanyag előállítását is beleszámolva egy normál benzinmotoros autó is ugyanolyan alacsony környezeti terheléssel bír, mint egy elektromos autó. Konkrétan azt említette, hogy egy, továbbfejlesztett Skyactiv személyautó 80 g/km-es CO2-kibocsájtással rendelkezik majd, míg a második generációs Skyactiv autónál (ezzel kapcsolatban nem említett dátumot) ezt 50 g/km-re csökkentik majd.

Forrás: http://www.automotor.hu/hirek/5-even-belul-elkeszul-a-mazda-gyujtogyertya-nelkuli-benzinmotorja-616161

Elérhetőségeink

2921 Komárom, Petőfi út 38.
Tel: 34/344-384
Fax: 34/345-454
E-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szerviz: 34/344-384

Nyitvatartás

Kereskedés:
Hétfő-Péntek: 9:00-17:00
Szombat: telefonos egyeztetés alapján

Szervíz:
Hétfő-Péntek: 8:00-17:00

Copyright © 2014, Mazdakomarom Team. All Rights Reserved.